Élménybeszámoló: PHOTOEXPO Fotós szakmai kiállítás

 

Október közepén a Lurdy-házban került megrendezésre az idei év egyik legnagyobb fotós szakmai kiállítása a PHOTOEXPO szervezésében.

Ahogy a nyári fotófesztiválra korábban, erre is ellátogattunk, hogy ismerkedjünk az új termékekkel, szolgáltatásokkal, technikai lehetőségekkel. A nyári fesztiválhoz hasonlóan itt is jelen volt a Nikon magyarországi képviselete, így mint ennek a márkának használói, lehetőségünk volt kipróbálni az év nagy újdonságait, mint pl.: a Nikon új gépvázait, a D600-t és a D800-t és több új objektívet is.

Ezen a kiállításon az alap belépővel -melynek kedvezményes ára 1.800 Ft volt, de a leleményesebbek kuponakcióban ennél alacsonyabb áron is hozzájuthattak- a Fotózás Teremben 3 fotózási „helyszínen" volt lehetőségünk képeket készíteni. A három helyszínt (portré „háttér”, őszi díszlet és hófehér ágy) folyamatos fényekkel világították meg, ennek ellenére szükség volt vaku használatára is az igazán jó képek készítéséhez (a szervező, honlapján található, állításával ellentétben).

A portréfotózáson nagy örömünkre "ismerős" arcot fedeztünk fel, mivel ugyanazt a lányt fotózhattuk, aki a nyári fotófesztiválon a menyasszony szerepét játszotta. A bemutató térben egy motoros lányt lehetett lencsevégre kapni. A vakulámpákkal bevilágított helyszínen sokan fényképeztek egy időben és a vakulámpákat a rendszervakuk villanása villantotta el. Emiatt igen nehéz volt eltalálni a megfelelő pillanatot.

Összességében a nyári fotófesztiválhoz hasonlóan ezzel a kiállítással is elégedettek voltunk elsősorban azért, mert ismét lehetőségünk nyílt számos eszközt kipróbálni. Utólag sajnálattal hallottuk, hogy több értékes gépváznak és objektívnek is lába kélt a kiállítás ideje alatt. Reméljük, a későbbi kiállításokon ez nem fogja negatívan befolyásolni az eszközök kipróbálási lehetőségét.

 

Egy retusált kép előtte-utána:

 

A vakulámpákkal bevilágított helyszínen a sok rendszervaku villanása miatt nehéz volt eltalálni a megfelelő pillanatot.

Küzdelem a fényekkel:

Húzd az egeret a képre!

 

 

Portré képek:

 

Őszi díszlet:

 

Werk:

 

Fehér ágy:

 

Werk: